Fankadeli A pincém Lyrics

Tizenöt évesen maradni akartam,
Huszonhárom vagyok, már inkább hazamennék,
Elnyomnám a refrént, pacsi aztán lépés,
Hova sietsz Fanka? Ismerem a nézést,
De ma nem megyek fel hozzád, azzal csak elbasznám,
Újra,ahogy meg is tettem párszor, mire képes pár sör?
Megihlet pár sort, ecset helyett rímek, papírfecnim a vászon,
Minek látszom? Egy ekte fasza gyereknek?
Feldobom a társaságot sokan mégse szeretnek,
Igen ez zavart, mert azt szerettem volna,
Hogy uj élménnyel legyen teli minden egyes holnap,
Manapság már vágom, az is bőven elég,
Ha megleshetem picit, a szomszéd lány mellét,
Hányszor modták nekem FankaDeli te szemét,
Mert nagy volt az élet gyümölcse, facsartam a levét,
És ha meghallok egy beatet, a szívem szinte megáll,
A mikrofontól izzad kezem, padlót ér a pedál,
Ez már így marad, attól tartok örökre,
De megtanultam fékezni is, nyugodtan körözz le.

Amit én megéltem, azt nem élted át te,
Amit te meg éltél, azt nem éltem át én,
Mégis ugyan azt érezzük, a világ minden féltekén,
Mint egy képregény, nem látjuk a végét a káosznak,
Volt hogy imádkoztak értem, volt hogy átkoztak,
A barátok változtak, így lettek haverok,
A házak eltűntek, jöttek helyettük panelok,
A beton felnevel, ide születtem, itt maradok,
Lehetsz akármilyen real, lehetsz akármilyen raj,
Ha kiszeretnél törni, majd megállít egy fal,
Lehet akárki az apád, lehet akárhol házad,
Életed szerelmét, mégis csak egyszer láttad,
Remélem vágod, egy menet egy esély,
Van aki cselekszik, van aki beszari és remél,
Ha neked így jó, nekem meg főleg,
Magamnak suttogom, többet néztem ki belőled,

Ez itt a FankaDeli Feri, utoljára a negyedikről,
Mesél neked az utcáról, a szerelemről, hitről,
Első kézből, mert átéltem mindent mit reppeltem,
Vissza hallgatva pár számom, néha meg rettentem,
Hiszen mi közötök hozzá hogyan csalt meg egy lány,
Mi közötök hozzá hogyan halt meg a nagymamám,
Mi közötök ahhoz hogyan csúfoltak mert én,
Nem a jófiú voltam, csak a Kecskeméti rém,
Nem kérte senki, én mégis el meséltem,
De fura módon, magadra találtál a mesében,
Ismerjük egymást, mégsem találkoztunk soha,
Ez az album, a pincém, ez a szám meg Feri bora,
Kóstold meg bátran, zamatát,ízét,
Ez minden kincsem, a rappben majdnem tíz év,
Némi hírnév, bár jó sokan nem ismernek még,
De ha meg töltjük a kilelét, az nekem pont elég,
NC a márkanév, a reppről nem váltanék,
Akkor sem, ha feszítené zsebem a százalék!

See also:

84
84.38
KB saxophonesong Lyrics
Carole King, Shania Twain, Celine Dion, Gloria Estefan You've Got a Friend Lyrics